Van, amit csak télen lehet megmérni – a munkavédelmi mérések őszi-téli naptára

Szeptemberben a legtöbb munkavédelmi szakembernél még a nyáron elmaradt feladatok kerülnek sorra, pedig ilyenkor már érdemes előre is tekinteni. Van ugyanis két olyan mérés, amelyiknél az ősz nem a szezon vége, hanem a kezdete. 

Nem minden mérhető bármikor 

A mérések nagy részét bármelyik hónapban el lehet végezni, feltéve, hogy a telephely a szokásos módon üzemel. A megvilágításmérés és a hideg évszaki klímamérés viszont kivétel, mert ezeknél nem az üzem állapota dönti el, mikor lehet kimenni, hanem az évszak. 

Ezt a kettőt nem lehet átcsúsztatni a következő szabad hétre. Aki nem tervezi be időben, annak vagy hónapokat kell várnia a következő alkalomra, vagy olyan körülmények között méret, amelyek mellett az eredmény nem lesz igazán értékelhető. 

Megvilágítás: október közepétől februárig 

A mesterséges világítást akkor lehet önmagában értékelni, amikor kint már sötét van, hiszen nappal a kintről beeső fény is hozzáadódik ahhoz, amit a műszer mutat. Nyáron ez gyakorlatilag kizárja, hogy normál munkaidőben mérni lehessen. 

A tapasztalatunk szerint október közepe táján, nagyjából 17-e és 18-a környékén sötétedik már elég korán ahhoz, hogy a mérés a rendes műszakban elvégezhető legyen, és ez az állapot februárig tart ki. 

Ebből egy elég gyakorlatias következtetés adódik. Ha idén a megvilágításmérés is a listán van, akkor annak ezen a négy hónapon belül meg kell történnie, mert utána egészen a következő őszig nem lesz rá alkalmas időszak. Aki februárban kap észbe, annak már nehéz lesz időpontot találnia. 

Hideg évszaki klímamérés: novembertől 

A munkahelyi klíma vizsgálata más logikát követ, mert ott a hőmérséklet a meghatározó, a hideg évszakra jellemző állapotot pedig csak akkor lehet dokumentálni, amikor az valóban fennáll. Erre novembertől nyílik lehetőség. 

Nálunk bevett gyakorlat, hogy a munkahelyi klímát két mérésben nézzük végig, egy nyáriban és egy téliben. Így mindkét szélső állapotról marad dokumentum, nem pedig egyetlen, véletlenszerűen kiválasztott napról. 

Amit most érdemes a naptárba tenni 

Ha a következő hónapokra tervez, ez a két dátum jelenti a fix pontot: a megvilágítást október közepétől februárig lehet mérni, a hideg évszaki klímát pedig novembertől. Minden más feladat ezek köré rendezhető, hiszen ott jóval nagyobb a mozgástér. A környezeti zajmérésnél például nem a hónap számít, hanem az, hogy a telephely a rá jellemző üzemállapotában legyen. 

Egy dolgot viszont érdemes előre látni. Mivel a két időszak nagyrészt egybeesik, januárra jellemzően mindenki egyszerre kezd szabad mérőcsapatot keresni. Aki most egyeztet időpontot, az sokkal kényelmesebb helyzetből tervezhet. 

Kérdése van? 

Ha idén esedékes Önnél a megvilágítás- vagy a klímamérés, írjon nekünk: fonor@fonor.hu